FŐOLDAL TEVÉKENYSÉGEK MULTIMÉDIA KAMPÁNY LINKEK KONTAKT
   

Gyerkó László szenátor 2011. Március 15-én Csíkszeredában, a Gál Sándor szobornál elhangzott ünnepi beszéde: 

Idén január 7-én a Madéfalvi Veszedelem 246. évfordulóját ünnepeltük
A megemlékezés 10 órakor, a helyi templomban, szentmisével kezdődött. A szentbeszédet csíksomlyói Páter Asztrik Atya tartotta. A mise végén a helyi iskolások zenés-verses műsort adtak elő a hősi halottak emlékére. 

Reform a decentralizáció és a helyi közigazgatási autonómia révén, mint megoldás
Decentralizáció nélkül nem beszélhetünk modern Romániáról, a helyi közigazgatás autonómiája nélkül pedig nem lehet a politikai elit reformjáról és felelősségéről beszélni - szögezte le szerdán a Román Akadémia székhelyén tartott előadásában Gyerkó László RMDSZ-szenátor. A csíki honatya a decentralizáció és a helyi közigazgatás autonómiája révén megvalósított államreform, mint az ország modernizálásának eszköze címmel tartott előadást a szervezők meghívásának eleget téve.

A turizmus, mint a Székelyföld fejlesztésének hajtómotorja
A II. Sikeres Székelyföld Konferencia keretén belül elhangzott hozzászolás. 

Tisztelendő urak, tisztelt pedagógusok és kedves diákok!
A csíkszeredai Segítő Mária Kollégium tanévzáró ünnepségen elhangzott beszéd.

Ma a lélek hazát kell védenünk
Ma, 2009. március 15-én, nemzetünk ezen egyik legfontosabb ünnepén, szabadságunkért küzdő elődeinkre emlékezve, de a kortársaimra, időseinkre és gyermekeinkre is gondolva Wass Albert szavait idézem:

Mit kíván a magyar nemzet?
Mit kíván a magyar nemzet? Ezt a címet adták a márciusi ifjak 12 pontos kiáltványuknak, s akkori követeléseik, e követelésekbe sűrített értékek és eszmék ma is időszerűek. Időszerűek, mert a demokráciát, az emberi szabadságot és méltóságot testesítik meg.

"Szeretek autót vezetni, mert az kikapcsol. Szeretem a jó filmkomédiákat, mert szórakoztatnak. Szeretem a túrós nokedlit, mert finom. Szeretem a magyar klasszikusok műveit olvasni, mert lekötnek.
S szeretem a jó zenét, mert az jó kedvre hangol."




(Az események zölddel keretezettek, amennyiben van ilyen, rákattintva megtekinthetjük tartalmukat)
 
Felhasználási feltételek