|
Szenátori mandátuma megvalósításairól számolt be Gyerkó László Politikai programomban három nagy területet jelöltem meg cselekvési prioritásként, célként: a gazdasági fellendülést, a hatékony érdekvédelmet és a működő közösségi autonómia megvalósítását, a három területet egységes egészként kezelve - hangsúlyozta szenátori tevékenységét ismertetve Gyerkó László.
 |
|
 |
Gyerkó László mától a Versenytanács tagja Traian Băsescu államfő tegnap írta alá Gyerkó László Hargita megyei szenátor kinevezését a Versenytanácsba. Így mától a tisztséget a szövetség javaslatára ő látja el.
 |
|
|
Gál Sándor-díj az Alcsíkért tevékenykedő személyiségeknek Gál Sándor-díjjal jutalmazott az Alcsíki Kistérségi Társulás három olyan személyiséget, aki jelentős mértékben hozzájárult a térség fejlesztéséhez, szellemi és gazdasági felemelkedéséhez. A térség polgármestereinek javaslatára a díjat Tamás József püspök, Gyerkó László szenátor és Korodi Attila képviselő kapta. Az elismerést péntek délben Csíkkozmáson adták át az alcsíki polgármesterek, valamint Hargita Megye Tanácsának elnöke, a megye prefektusa, a csíkszeredai magyar főkonzul, illetve más közéleti személyiségek jelenlétében.
 |
|
 |
Gyerkó László támogatja a nagyvállalatok közösségi szerepvállalását A nagyvállalatoknak a közösség életében való aktív részvétele mellett érvelt Gyerkó László szenátor, aki a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatói társaságában vett rész a Heineken Romania cég kommunikációs és marketing-vezetőivel való találkozón. A megbeszélés a Heineken által szervezett nyílt napok rendezvénysorozatának indítójaként zajlott. A politikus hangsúlyozta a fiatal szakemberek és lehetséges munkáltatóik közötti kapcsolatok építésének szükségességét.
 |
|
|
Gazdasági helyzetkép itthon és az unióban A munkahelyteremtés támogatásának szükségességére hívta fel a figyelmet Gyerkó László szenátor pénteken, a Megyeházán tartott gazdasági témájú megbeszélésen. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pedig az unió hosszú távú stratégiáinak fontosságáról beszélt. A találkozó része volt annak a kétnapos megbeszélés-sorozatnak, amely Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen zajlott Gyerkó László szenátor, valamint Moldován József távközlési államtitkár kezdeményezésére, helyi vezetők, gazdasági szakemberek és vállalkozók részvételével.
 |
|
 |
Szükségesnek tartják a szövetkezést a csíki vállalkozók Fontosnak tartja a Csíki Vállalkozók Szövetségének megalakulását az a mintegy 30 cégvezető, aki Gyerkó László szenátor meghívásának eleget téve részt vett március 31-én, csütörtökön este a megyeháza Márvány-termében szervezett fórumon. A rendezvényen dr. Ambrus Tibor budapesti egyetemi oktató Erdélyi vállalatok magatartása a krízis alatt és után címmel tartott előadást, környékbeli cégek életéből vett példákkal támasztva alá mondanivalóját. Bagoly Miklós, a sepsiszentgyörgyi ASIMCOV vezetője a szövetkezés előnyeit, hátrányait ismertette a hallgatósággal.
 |
|
 |
Nemzeti összefogás Berekfürdőn Aláírták a Kárpát-medencei magyarlakta települések testvérvárosi közösségének alapító okiratát az erdélyi Csíkszentkirály, a felvidéki Krasznahorkaváralja, a délvidéki Lukácsfalva, a kárpátaljai Tiszapéterfalva, valamint a magyarországi Zalakomár és a vendéglátó Berekfürdő polgármestere március 12-én. A március 15-i ünnep előestéjén - és annak jegyében - szervezett ünnepi eseményen Gyerkó László szenátor kijelentette: "Bízom benne, hogy ez a dokumentum, akárcsak együttlétünk gyümölcsöző lesz az általunk képviselt közösségek számára, erősíti majd e közösségek minden tagjában az együvé tartozás tudatát és érzését."
 |
|
 |
Kárpát-medencei testvér-települési hálózat A magyarországi és az utódállamok magyarsága közötti élő kapcsolatok kiépítését szorgalmazták a Kárpát-medencei magyar testvértelepülések találkozójának résztvevői a hét végén Berekfürdőn. A rendezvény keretében az alcsíki kistérség polgármesterei felkeresték testvértelepüléseiket, pénteken pedig a vendéglátók, valamint az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai polgármesterek tanácskoztak. A találkozón a testvér-települési kapcsolatoknak a kulturális cserén és az idegenforgalmon túl a gazdasági együttműködésre való kiterjesztését szorgalmazta Gyerkó László szenátor, aki elkísérte a küldöttséget.
 |
|
|
Indul "A Program": Tízezer eurós állami támogatás fiatal vállalkozóknak Az RMDSZ gazdaságélénkítő programjának első részeként tekinthető az a kormányhatározat, amelyet nemrégiben sürgősségi rendelettel fogadott el a kormány. A határozat olyan fiatal vállalkozók támogatását célozza meg, akik tanulmányaik elvégzése után vállalkozásba kezdenének, de nincs meg hozzá elegendő tőkéjük. Számukra tízezer eurót kínál fel a román állam, térítésmentesen.
 |
|
|
GYERKÓ LÁSZLÓ SZENÁTOR 2010-ES ÉVI TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ Összefoglaló a 2010-es évi tevékenységekről.
 |
|
|
Dinamikus az informatikai eszközök piaca Romániában Romániában sokkal dinamikusabban fejlődik az informatikai eszközök piaca, mint az Unió tagállamai többségében - jelentette ki Gyerkó László szenátor a hét végén a magyarországi Balatonfüreden az Informatika a Társadalomért Egyesület által szervezett konferencián tartott előadásában, megjegyezve: Ez nem azt jelenti, hogy nálunk sokkal jobb a helyzet, mint másutt, hanem inkább azt, hogy nagy volt a lemaradás a tekintetben, s nagy lépésekben kell haladni, hogy e lemaradást behozzuk, ledolgozzuk hátrányunkat.
 |
|
 |
Energetikai Fórum Közép- és Kelet-Európa energetikai piacának helyzetét, az európai energiapolitikát vizsgálták meg a lengyelországi Sopotban a 2010. november 8-10. között szervezett Energetikai Fórum résztvevői.
 |
|
 |
Lehetőség a kártalanításra? A szenátus hétfői ülésén fogadta el azt a jogszabályt, amely – amennyiben elfogadja a képviselőház és kihirdeti az államfő – lehetővé tenné a Dacia személygépkocsi vásárlására a CEC-be befizetett összegek visszaszolgáltatását a 2007. évi 156. sz. sürgősségi kormányhatározat előírásai értelmében.
 |
|
|
A pénzügyi fogyasztóvédelemről tárgyaltak a szenátusban A szenátus vezetőségének kezdeményezésére kedden délután találkozót szerveztek az 50-es sürgősségi kormányrendelet kapcsán. A beszélgetés apropója egy olyan járható út megtalálása volt, amely a bankokat közelebb hozza a hiteligénylőhöz, legyen szó magánszemélyről vagy vállalkozóról. Egyébként a fogyasztói hitelekre irányuló kormányrendeletet már megszavazta a szenátus, a döntés a képviselőház kezében van.
 |
|
 |
Új megvilágításban a turisztikai termékek és szolgáltatások Az önerőből előállított termékeket kínáló kisvállalkozások létesítését és működtetését támogató jogszabály tervezetét vitatta meg a szenátus. A képviselőházból érkezett kezdeményezést az RMDSZ szenátusi frakciója is felkarolta. Az alig nyolc cikkelyből álló jogszabály a falusi vendégfogadók működését hivatott segíteni. Ez a javaslat számos Hargita megyei családot is érint, olyanokat, akik időszakosan az idegenforgalomból élnek.
 |
|
|
Magán és a közszféra együttműködését szabályozó törvényt fogadott el a szenátus Egyre elterjedtebbek a magánszféra és a közszféra együttműködésével, azaz Public-Private Partnership (PPP) rendszerben megvalósított projektek, e partnerség a programok alkalmazásának koherenciáját és megvalósításának átláthatóságát biztosítják - olvasható a jogszabály-kezdeményezés indoklásában. A kezdeményezők között van Gyerkó László csíki RMDSZ-es szenátor is.
 |
|
|
Állami kedvezmény a munkaadónak Ma került a szenátusi plénum asztalára az a sürgősségi kormányrendelet, amely a munkanélküliség csökkentését szorgalmazza a 2010-es évben. A 13/2010-es kormányrendelet új munkahelyek teremtésének lehetőségét, valamint a munkanélküliek alkalmazásának módozatát írja elő. A tervezet egyébként a 2009-2012-es kormányprogram részét képezi.
 |
|
|
A kárpótlási folyamat felgyorsítását szorgalmazza Gyerkó László A kárpótlások ügyében intézett interpellációt Gyerkó László csíki RMDSZ-szenátor Sebastian Vlădescu pénzügyminiszterhez. Többek között arra a kérdésére vár választ, hogy a Hargita megyei hatóságok által 2-3 éve továbbított 92 igénylés alapján mikor kapják meg jussukat a jogosultak.
 |
|
 |
Válságstratégiák, gazdasági növekedés és foglalkoztatáspolitika Gyerkó László részt vett Brüsszelben a tagországok parlamentjei gazdasági bizottságai képviselőinek ülésén.
 |
|
|
GYERKÓ LÁSZLÓ SZENÁTOR 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ Egy éve foglalta el tisztségét Gyerkó László, az RMDSZ szenátora a Hargita megyei 1. sz. szenátori választói kerületben, a 2008. évi novemberi választásokon kapott mandátumát 2008. december 19-én igazolta a parlament felsőháza. Szenátori működésének első éve politikai szempontból mozgalmas év volt. Az alábbiakban vázlatosan mutatjuk be a törvényhozásban, a választókerületben végzett munkát, az RMDSZ különböző testületeiben kifejtett politikai tevékenységet, valamint a választókerület egészét átfogó közéleti szerepvállalást.
 |
|
 |
Kapcsolattartás a választókkal Nehéz esztendő lesz költségvetési szempontból is 2010 - jelentette ki évértékelő sajtótájékoztatóján Gyerkó László szenátor. Mint mondta, az RMDSZ részvételével alakuló új kormány egyik legfontosabb feladata a válság kezelése, következményeinek enyhítése szociális téren. A 2009-e évet politikai szempontból mozgalmasnak mondta, ugyanakkor úgy értékelte, hogy a magyar nemzeti közösség szempontjából kevésbé volt eredményes, mint korábban, mikor nem ellenzékben, hanem hatalmi pozícióból politizálhatott az RMDSZ.
 |
|
 |
Találkozó a csíki vállalkozókkal Többnyire negatívumokról tudok beszámolni a jelenlegi kormányzat gazdasági intézkedései tekintetében - hangsúlyozta bevezetőjében Gyerkó László szenátor a csíki vállalkozókkal folytatott csütörtök esti megbeszélésen. A Fenyő szálló Salvia termében megrendezett találkozót a szenátor kezdeményezte, folytatva a félévente tartott tanácskozások sorát. A résztvevők vázolták a gondokat és megfogalmazták a megoldás iránti igényt. Gyerkó László aktív vállalkozói szövetség létrehozását javasolta.
 |
|
|
Találkozóra hívja Gyerkó László szenátor a csíki vállalkozókat Folytatva a csíki vállalkozókkal megkezdett megbeszéléseinek sorát, Gyerkó László RMDSZ-szenátor, a felsőház gazdasági, ipari és szolgáltatási bizottságának tagja Vállalkozás, üzleti élet Hargita megyében, lehetőségek és kilátások témájú megbeszélésre hívja a térség vállalkozóit 2009. november. 19-én, csütörtökön 18 órára Csíkszeredába, a Fenyő Szálló Menta termébe.
 |
|
|
Újabb előlépés a falusi vendégfogadás fogalmának meghatározásában A szenátus szerdai ülésén módosította a turisztikai törvényt, meghatározva a falusi vendégfogadás fogalmát. Noha a kormány előzőleg nem támogatta a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy folyamatban van az új turisztikai törvény kidolgozása, a szakbizottság véleményezése után elfogadta a módosító javaslatot. A szenátus szakbizottságai támogatták az indítványt, majd a plénum elfogadta.
 |
|
 |
Washingtonban a Törvényhozók a Globális Cselekvésért 31. éves fórumán Környezet- és energiamenedzsment témával tartotta idei éves fórumát a világ száz országa választott parlamentjének mintegy 1200 tagját tömörítő nemzetközi szervezet, a Törvényhozók a Globális Cselekvésért (Parliamentarians for Global Action - PGA). Az október 20-22. közötti munkálatokon - amelyek az "Együtt, de különböző felelősséggel" mottóval zajlottak -a román szenátus küldöttsége tagjaként részt vett Gyerkó László csíki RMDSZ-szenátor is.
 |
|
|
Szakbizottság előtt a turisztikai törvény módosítása A szenátus gazdasági szakbizottsága tárgyalta kedden a turisztikai törvény módosító javaslatait. Gyerkó László szenátor is csatlakozott a kezdeményezőkhoz és indítványozta, hogy a törvény szabályozza a falusi vendégfogadást is, lévén, hogy az eddigi jogszabály nem tért ki a turizmus e területére.
 |
|
|
A balgaság dicsérete-Válasz Constantin Strujan prefektus kijelentéseire Constantin Strujan Hargita megyei prefektus, az etnikai viszonyok avatott tanulmányozója, ismerője és elemzője kipakolt a székelyföldi magyarságról, és általában a magyarokról a Cotidianul országos napilap on-line kiadásában. Tette mindezt olyan körmönfont és tajtékzó rosszindulattal, amely nem csak a kormány helyi képviselője számára megengedhetetlen, hanem emberi minőségében is elfogadhatatlan. A nyilatkozat hangnemét és tartalmát is határozottan visszautasítjuk.
 |
|
|
Kihelyezett fogadóóra Gyerkó László szenátor július 8-án, szerdán 10 és 12 óra között kihelyezett fogadóórát tart a Kászonaltízi Polgármesteri Hivatalnál.
 |
|
 |
Gyerkó László a kínai-román kapcsolatokban rejlő lehetőségekről Felül kell bírálni azt a korábbi román álláspontot, miszerint az ország fejlődése kizárólag európai forrásokból biztosítható, a gazdasági világválság ráébresztett bennünket arra, hogy más irányba is nyitnunk kell - hangzott el azon a kínai-román magasszintű találkozón, amelyet az első kínai-román kétoldalú államközi együttműködési egyezmény aláírásának 60. évfordulója alkalmából szerveztek Pekingben.
 |
|
|
Fogadóóra Gyerkó László szenátor pénteken, 2009. július 3-án, 10.00 - 13.00 óra között Csíkszeredában, a megyeháza első emeletén, a 128-as irodában tart fogadóórát.
 |
|
|
Gyerkó László az újabb egyszerű indítványról Első ízben fordul elő a rendszerváltás óta, hogy egy kormány megengedi magának: jelentős, fejlesztésre szánt pénzösszegek visszautalására kényszeríti a helyi önkormányzatokat. Magyarán: államosítja a helyi közösségek pénzügyi forrásait - hangsúlyozta Gyerkó László szenátor, hozzáfűzve: ezért dolgozták ki az RMDSZ szenátorai "A PDL- PSD kormányzat a FSN autoriter közigazgatásának újjáélesztése" című egyszerű indítványt, amelyet a Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióinak tagjai is támogatnak és amelyet hétfőn nyújtottak be a felsőházban.
 |
|
|
Vegyünk részt minél többen a pénteki tiltakozó megmozduláson Hónapokra bénítja meg az intézmények működését a nagyarányú vezetőcsere - szögezte le a magyar intézményvezetők folyamatban lévő leváltása ellen tiltakozva Gyerkó László szenátor. Mint mondta, elfogadhatatlan az intézményvezetők etnikai alapon való leváltása és a tisztségek pártpolitikai alapon való osztogatása, ugyanakkor megengedhetetlen, hogy a válság körülményei között hónapokra ellehetetlenítik e fontos intézmények működését.
 |
|
|
Kihelyezett fogadóóra Gyerkó László szenátor pénteken, 2009. április 24-én, 10.00 - 12.00 óra között Gyimesközéplokon, 12.30 - 14.00 - ig Gyimesfelsőlokon tart kihelyezett fogadóórát a Polgármesteri Hivatalban
 |
|
|
A székelyföldi vállalkozók jelentős részét sújtja majd az átalányadó Hatványozottan sújtja a székelyföldi vállalkozásokat a kormány által szorgalmazott átalányadó, ugyanis a térségben működő vállalkozások jelentős hányada kis- és középvállalkozás - jelentette ki Gyerkó László szenátor, a kormány által tervezett új adónem kapcsán.
 |
|
 |
Tusnádfürdői vállalkozókkal találkozott Gyerkó László szenátor Rendszeres kapcsolattartás kiépítésében, egymás kölcsönös tájékoztatásában állapodott meg csütörtök délutáni találkozóján Gyerkó László szenátor a tusnádfürdői turisztikai vállalkozókkal. A találkozó a választási kampányban tett igéret valóra váltása.
 |
|
|
Szenátori fogadóóra Gyerkó László szenátor pénteken, 2009. március 20-án, 10.00-14.00 óra között tart kihelyezett fogadóórát a gyergyócsomafalvi Polgármesteri Hivatal üléstermében.
 |
|
|
Fogadóóra Az ügyfeleket a csíkszeredai Megyeháza első emeletén, a 128. sz. irodában fogadjuk, ahol Ájgel Ágnes irodavezető áll az érdeklődők rendelkezésére hétfőtől csütörtökig 11-15 óra között, pénteken 9-13 óra között. Ugyanitt lehet előjegyezni, egyeztetni a szenátorral való hétvégi, személyes találkozókat.
 |
|
 |
Vállalkozókkal találkozott Gyerkó László szenátor A fejletlen infrastruktúra, a képzett munkaerő hiánya, a túlzott bürokrácia, no meg a nem túlságosan vállalkozás-barát környezet gátolja a csíki vállalkozások fejlődését, számuknak növekedését -- hangzott el azon a csütörtök esti csíkszeredai munkavacsorán, amelyre Gyerkó László csíki szenátor hívta meg a térség pár cégének vezetőjét.
 |
|